Hogyan hirdessünk hatékonyan?

2013.09.09. 09:00 |  swGuru

Múlt heti írásomban az ingatlanossal történő értékesítés előnyeiről írtam, megemlítve, hogy bemutatom a dolog árnyoldalait is. Nos, első körben nézzük meg, miért nem jó olyan ingatlanossal együttműködni, aki nem ért a hirdetéshez, mennyire fontos a jó marketing, és miért érdemes megfizetni a megfelelő marketing eszközöket.

Kezdjük ott, hogy a 2008-as válság kezdete óta elsősorban az ingatlan- és hitelpiac van mély regresszióban, és bizony fel kell kötnie a gatyáját annak, aki szeretne eladni egy ingatlant Magyarországon. Érdekességképpen megjegyzem, hogy a világ többi részén már rég vége a válságnak, mindössze nálunk tart azóta is, köszönhetően a gazdaság leállításának, mely 2010 tavaszától 2013 kezdetéig tartott. Ha tehát valaki szeretne eladni, vagy tudnia kell a megfelelő fogásokat, vagy szakértő ingatlanoshoz kell fordulnia.

Ugyanakkor az ingatlanosok legnagyobb része nem ismeri fel, hogy az értékesítés valójában marketing, melynek fő lépései az ár meghatározása, majd a célközönség megtalálása a megfelelő hirdetéssel, végül az ember-, építészeti- és jogi ismeretek segítségével a megfelelő vevő és ingatlan párosítása. Most ennek a folyamatnak a hirdetési oldalával foglalkozunk.

Sok ingatlanos hiszi azt, hogy ez egy munkahely, ahol meleg van, és adják a fizetést ajándékba. Nem, ez nem így van. Ingatlanozni egy vállalkozás, ahol be kell fektetni tanulásba és marketingbe, nem is keveset. És minél többet befektet valaki, annál jobb eredményeket tud elérni, természetesen pénzügyi téren. Marketing területen pedig egyrészt a megfelelő mennyiségű és minőségű hirdetésbe, és annak feladásába kell invesztálni. És ez bizony pénz. A piac alapszabálya pedig az, hogy ha nem megy, még többet kell marketingbe fordítani, ami visszahozza az árát.

Ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Napjaink ingatlanosai, legalábbis a nagy többség nem akar pénzt invesztálni a hirdetésbe. Vagy nem sokat. Mondhatni alig valamit. Keresik az olcsó, ingyenes megoldásokat, mind hirdetési helyben, mind hirdetésmenedzserben. Pedig tudhatnák, olcsó húsnak híg a leve. Az ingyenes hirdetési portálok valószínűleg közel nulla érdeklődőt fognak hozni, és általában igaz, hogy minél többet kell fizetni, annál több érdeklődőt hoz a portál. Ha ez nem igaz, a portálnak előbb-utóbb nem lesznek előfizetői, tönkremegy, és eltűnik a süllyesztőben.

Advertising-tips-for-real-estate-500x210.jpg

Ugyanakkor mára elterjedtek a hirdetés menedzser szolgáltatások is, mivel sok helyre feladni sok hirdetést nem is olyan egyszerű. Van olyan, aki egyszerűen előállítja a hirdetéseket, és egy éjszakai áttöltés keretein belül áttölti a másik portálnak. Olyan is van, aki - kihasználva a portálok real time áttöltési lehetőségét - azonnali feltöltést lesz tehetővé, illetve ezek kombinációja sem ritka. Olyan azonban kevés van, aki felfigyel a portálok áttöltési technikájából adódó problémákra, és megoldja saját oldalán, hogy ezek ellenére minden hirdetés felkerüljön, lehetőleg jó helyre. Szintén szempont, hogy személyre szabhassuk a hirdetéseket, hiszen egyazon hálózat 10-15 egyforma hirdetése roppant izgalmas tud lenni, ha ugyanazzal a képpel és szöveggel hirdeti mindegyik értékesítő.

Vannak olyan áttöltő szolgáltatások, melyeknek állandóan elérhető support telefonszáma van, de a legtöbb előfizető nem is tudja fejből, mert szinte sosem kell hívni. Van olyan, akiét fejből megtanulják, és van olyan, akinek nincs is supportja. Ugye nem kell mondanom, hogy melyik az olcsó, és melyik kevésbé?

Van olyan szolgáltatás, melynek előfizetői egy nullával hosszabb összeget keresnek havonta, és egész nap csörög a telefonjuk, és vannak olyanok, amik feleannyiba kerülnek. Számoljunk! Valóban megéri-e havonta 1-2 ezer forintot spórolni, ha mondjuk százezer forinttal kevesebbet hoz? A helyes megfejtéseket várom e-mail címünkre, melyet erről az oldalról kiindulva egy katintás után megtalálhatsz. A helyes megfejtők között három havi egyszemélyes Sunflower Ingatlan előfizetést sorsolunk ki.

2013.09.09. 09:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.