Csak passzívházak 2020-tól?!

2013.11.28. 09:00 |  sdragon

Az Európa Unió döntése szerint 2018-tól az állami tulajdonú, 2020-tól pedig minden új épület esetén az alacsony energia felhasználású és szén-dioxid kibocsátású technológiát kell alkalmazni. Ennek értelmében legalább „A+” feletti energia osztályúnak, azaz minimum passzívháznak kell lennie.
Mennyire reális vagy mennyire utópisztikus az elképzelés?

Ha most körül nézünk az iparágban, akkor utópiának is gondolhatjuk. A szkeptikusok is, ezt a látásmódot támogatják, de nézzünk egy kicsit a dolgok mögé.
Hamarosan 2014-et írunk, tehát hat évünk van a felkészülésre.
Gondoljuk csak el, milyen technológiák voltak közel tíz évvel ezelőtt. Egy-egy új ház kapott csak külső szigetelést, általában gáz cirkófűtés biztosította a meleget. Senki nem foglalkozott a ház energia felhasználásával, hőkamerás felvételek csak kísérletek során használtak fel, napkollektoros használati meleg víz rendszerről még nem sokat hallottunk és még senki nem tudta, mennyi áramot fog fogyasztani az új hűtő, mosógép vagy mosogatógép.

passzív.jpg

Mi a mai helyzet?
Minden ház külső szigeteléssel épül, sőt a társasházak nagy része is már hőszigetelt burkolatot kapott. Egy ház tervezésénél már fontos kritérium az energetikai besorolása. Jelenleg már ritka, azaz építető cég, akik „A+” energetikai besorolást el nem érő házikókat épít, innen már csak egy lépés a passzív. Egyre több megrendelő ragaszkodik alternatív fűtési rendszerekhez. Egyre több háztető bizonyítja, mennyi otthonban a nap segítségével melegítik fel a mosogatáshoz, fürdéshez szükséges meleg vizet. Egy-egy építőipari kiállításon a nyílászáró- és a modern fűtési rendszerek gyártói és forgalmazói örvendezhetnek kitüntető figyelemnek. Lassú mértékben, de szaporodnak a szélkerekek és a napelemes rendszerek számai is. Egyre több ház van, ahol a geotermikus fűtési rendszer miatt már a gázt se vezetteti be az új tulajdonos, ami évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

A technológiafejlődés az építőipart is elérte. Hat év múlva már természetes lesz, hogy újonnan építendő otthonunk energia felhasználása közel a nullához fog közelíteni. Nem okoz gondot, hogy a vastag hőszigetelés eredményeként stabilan 22 fok körüli hőmérséklet van otthonunkban, a hőcserélős szellőztető rendszer után fűtéséhez szükséges energiát pedig tökéletes biztosítják a ház lakói, az elektromos gépek által kibocsájtott hő és a napsugár. Megjegyezném, hogy csak egy passzívház lakója tudja mérhetően értékelni, a hűtő motorjának energia kibocsátását.

A szkeptikusok rögtön kontráznak. Ez a technológia nagyon drága. Szerencsére már csak kis részben van igazuk. A jelenlegi piacon 10-15% különbség van egy hagyományos és egy passzívház építése között. A technológiák fejlődésével a berendezések árai is csökkenek. Évekkel ezelőtt milliós beruházás volt egy napkollektoros rendszer egy családi házhoz, amit ma már néhány százezer forintból meg tudunk venni. A tendenciát hasonlíthatjuk a szórakoztatóipar területén megfigyelhető áresésére. Két-három évvel ezelőtt egy LED TV-ért közel egy millió forintot fizethetett ki a tehetős vásárló, aki karácsonykor ezzel a technikai újdonsággal lepte meg családját. Az idei ünnepi vásár keretében már elég százezer forintot összegyűjtenünk egy ilyen tv megvásárlásához.

Lehet, hogy a ma emberének még kicsit utópia, hogy 2020-tól csak passzívházak épülnek hazánkban, de tudom, hogy ha kedves olvasónk hét év múlva az internet archívumában megtalálja a kételkedők hozzászólásait, csak mosolyogni fog rajta, miközben a 22 fokos lakásban ülve szívja a légcserélő által befújt szűrt, tiszta levegőt. Elmosolyodik egy dolgon, mikor az ablakon kinézve arcát melegíti a havas táj felett sütő nap, mert már nem is emlékszik arra, amikor rezsi számlát fizetett, mert pár éve épült háza közel 0 energia felhasználású épület. 

2013.11.28. 09:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.