Ingatlanpiaci tanácsadó blog

Maradnak a lakástámogatások és a babaváró is 2023-ra, SŐT!

2022. június 08. - Szűcs Attila Ingatlanpáholy

Már a parlament asztalán a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik.

babavaro-hitel-igenyles-menete_2.jpg

Babaváró és hiteltámogatás

A jövő évi költségvetési tervben több mint 491 milliárd forintot szán az állam a lakástámogatásokra, ami közel 30 százalékos lépés a 2022-es büdzsében szereplő kiadáshoz képest. Csak a babaváró támogatásra az idei több mint 90 milliárddal szemben 175 milliárd forint van félretéve. Az emelkedő hitelkamatok főleg a kamattámogatott konstrukciók esetében okoznak több kiadást az állam számára.  Ebből a szempontból nem is annyira meglepő, hogy a költségvetésben több pénzt szánnak lakástámogatásokra. Főleg, ha a most is elérhető lehetőségek megmaradnak.

Biztosan marad a CSOK-os illetékmentesség is

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében megvásárolt lakások illetékmentessége összesen 40 milliárd forintos kedvezményt jelenthet jövőre - ugyancsak bele van számolva a költségvetésbe.

Tervezet és jövőkép

Fontos, hogy ez még csak tervezet, a számok változhatnak, illetve az is biztos, hogy a lakáscélú kedvezményekre vonatkozó péntek az emelkedő hitelkamatok miatt biztosan a kamattámogatásra mehet el. A korábbi hetekben voltak olyan félelmek, hogy a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt több lakástámogatás is megszűnik. A költségvetési tervezet azonban nem erre utal. Mivel a lakástámogatási kiadások jelentős része az adásvételekhez köthető, ezért a költségvetési tervekből az is látszik, hogy a kormányzat stabil lakáspiaci forgalommal számol.

Az utóbbi másfél évtizedet nézve még a 2008-ban elmélyülő válság előtt volt csúcson a lakáspiaci forgalom, akkor 191 ezer lakóingatlan cserélt gazdát. A 2010-es évek elején 100 ezer alatt lakáspiaci tranzakcióra került sor, 2012 után indult el a növekedés, ennek eredményeként 2018-ban és 2019-ben 160 ezer körüli lakást kelt el. A járványhatás miatt a forgalom 2020-ban 130 ezres, 2021-ben pedig 150 ezres adásvételi szint körül mozgott. Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője szerint idén akár 150-160 ezer adásvételre is sor kerülhet.

“A lakáspiac keresleti oldalát az elmúlt években jelentősen élénkítették a lakáscélú támogatások és kedvezmények. A költségvetési tervek alapján nincs kizárva a támogatások további bővítése sem, de a jövőt érintő konkrét változások a következő hetekben bizonyára kiderülnek.” - mondta.

Attila

forrás: ingatlan.com hírlevél

Hogyan győzd meg hideghíváskor az eladót szakmaiasságodról?

Elképzelhető, hogy nem vagy egy nagy podcasthallgató. Elképzelhető, hogy azt gondolod, hülyeség az egész, hiszen mit tanulhatnál egy órányi beszélgetésből, ahol három idegen beszélget egy negyedik idegennel, hiszen neked semmi újat nem fognak tudni úgysem mondani. 

Lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy te olyan munkahelyen dolgozol, ahol teljesen felesleges ezzel foglalkoznod, hiszen mi sem áll távol tőled, mint a sales. Azonban ha bármilyen ügyfélközpontú sales alapú munkád van, legyen az ingatlanozás, biztosítás, orvoslátogató vagy bármi, ezt a podcastrészt KÖTELEZŐ meghallgatnod!

A vendégünk Dr Újszászi Bogár László volt, aki a Corvinuson meggyözéstudományt tanít, így kevés hitelesebb ember lehet nála, ha arról van szó, hogyan kell hideghívni, hogyan legyél profi az eladók szemében, hogyan legyél megfelelően szakmai. 

 Ha más Kalmárok podcastre kíváncsi lennél, ITT MEGTALÁLOD!

süti beállítások módosítása