Ingatlanpiaci tanácsadó blog

Belengetett 2021-es támogatások - mi várható?

2020. november 04. - Szűcs Attila Ingatlanpáholy

Régen írtam, ennek két oka van: az egyik, hogy szerencsére elég sok a munka, sok új megbízás és abból fakadó értékesítés ért véget vagy van folyamatban, valamint a téma, amit szerettem volna feldolgozni, sok utánajárást és kutatást von maga után, amit nem szeretek elkapkodni. 
Sok bejelentés történt az elmúlt napokban, melyek a gazdaság növekedését, az ingatlanértékesítések folyamatban tartását, az új lakások épülését szolgálják, sorravesszük őket, összefoglalva, valamint a jövő évre vonatkoztatott prognózissal mélyítve.

truettnewborn-9-1024x683.jpg

CSOK

Jelenleg is működik, rengetegen igénylik ezt a vissza nem térítendő támogatási formát, ráadásul meglévő gyermekek esetén akár önerőként is felhasználható egy lakáshitelhez. Ez azért kiemelendő, mert a bankok legfeljebb a megvásárolni kívánt ingatlan általuk felbecsültetett forgalmi érték 80%-áig hiteleznek, így minimum 20% önerőt fel kell tudni mutatni. A CSOK mértéke függ a gyermekek számától és a megvásárolandó ingatlan típusától is (használt vagy új, gyermekek száma, stb). 
Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy akinek van gyermeke és beleesik a CSOK adta lehetőségekbe, konkrétan ingyenpénztől esik el, ha nem igényli meg, tehát jövőre is azt gondolom, kötelező jelleggel igényelni kell, arról nem is beszélve, hogy milliókat lehet spórolni a felvételével, a következő mező miatt.

5%-os áfa

2021-től az 5%-os áfa is visszaigényelhető lesz akkor, ha valaki csok-kal vásárol újépítésű ingatlant, illetve jövő évtől a lakásvásárlások után nem szükséges megfizetni az illetéket mindazoknak, akik csok támogatás igénybevételével vásárolják meg otthonukat. Tehát előbbi csak az újépítésű ingatlanokra, utóbbi MINDEN ingatlanvásárlásra vonatkozik - tehát akár 1 gyermek esetén felvett 600 000 Ft-os támogatás esetén is elengedik a milliónként 4%-os illetéket, ha CSOK-kal történik a vásárlás. Szerintem nem kell ecsetelnem, ez mennyire jó minden egyes lakásvásárlónak, én személy szerint is rendkívül örülök ennek, 40 milliónál 1.6 M Ft illetéket spórolok meg.

CSOK-hitel, falusi CSOK

A CSOK-hitel maximális összege kizárólag a meglévő vagy vállalt gyermekek számának függvénye: 2 gyermeknél 10 millió Ft, 3 gyermeknél 15 millió Ft végig fix, maximum 3%-os kamatú lakáskölcsön igényelhető. Mivel ez hitel, át kell esni banki hitelbírálaton, ahol az egyik legfontosabb a megfelelő bejelentett jövedelem, a másik a megfelelő ingatlan. A falusi csok a csok speciális típusa, ami tanyákon és meghatározott kistelepüléseken jelent komoly támogatást egy felújítandó vagy korszerűsítendő ingatlan megvásárlásához, valamint egy meglévő lakás bővítéséhez, korszerűsítéséhez. Mindkét CSOK eddigis működött és ezután is menni fog, tartom, hogy semmiképpen nem szabad kihagyni, ha lehetőségünk van felvenni egyiket vagy mindkettőt. A gazdaság élénkítésére ugyancsak jó hatással lévő intézkedések, melyek remélem, hogy 2021 után is kitartanak, ezzel is növelve a szülési hajlandóságot.
Fontos rendelkezés még, hogy a falusi CSOKkal érintett korszerűsítés és/vagy bővítés hitelintézet által elfogadott költségvetésében szereplő költségek áfája maximum 5 millió Ft-ig visszaigényelhető - nem utolsó szempont ez sem.

A babaváró támogatás

Minden olyan házaspár igényelheti, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, felveheti ezt a támogatást. Az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt legalább egy gyermek születik, akkor a futamidő végéig az is marad, valamint a gyermek születését – pontosabban 12 hetes magzati korát – követően a törlesztés 3 évre felfüggeszthető. A második gyerkőc születésekor elengedik a fennálló tőketartozás 30%-át, valamint ekkor újabb 3 évre életbe lép a törlesztési moratórium, míg a harmadik babánál a teljes még meglévő adósságot elengedik. Mindez azt jelenti, hogy ha a baba az igényléskor már útban is van, akkor a törlesztést el sem kell kezdeni, amennyiben pedig ezt követően gyorsan érkezik még két baba, akkor a hitel tulajdonképpen vissza nem térítendő támogatássá alakul át.
2021-ben is mindenkinek ajánlani fogom gyermekvállalás előtt, hogy vegye fel, mert 1 gyereknél is nagyon megéri, kettőnél pedig már pláne, a háromról nem is beszélve. Persze nem azt mondom, hogy emiatt kell három gyermeket vállalni, de aki amúgyis megtenné, az semmiképpen ne szalassza el ezt a lehetőséget.

Gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedés

Most is működik, jövőre is fog. Már a második gyermek után is jár az 1 millió Ft hitelelengedés, míg a harmadik babánál 4 millió Ft-tal, további gyermekeknél pedig újabb 1-1 millió Ft-tal  faragható le a fennálló lakáshitel-tartozás. Ennek is vannak feltételei, illetve a babaváróra pl nem vonatkozik, de a piaci és a minősített fogyasztóbarát lakáshitelekre alkalmazható, így nem szabad kihagyni a felsorolásból.

A Lakásfelújítási támogatás 

2021-től (elvileg, még nem jelent meg a Közlönyben) a legalább egy gyermeket nevelő családok esetében a lakásfelújítási költségek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig. Így tehát ha valaki január 1 után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, a költségeinek felét az állam visszautalja a részére. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is. Fontos, hogy nem kell CSOKkal kombinálni: bárki igénybe veheti ezt a lehetőséget. Ez utólagos finanszírozás, ami azt jelenti, hogy meg kell tudni előre finanszírozni a munkálatokat, szorgosan gyűjteni kell a számlákat és a Magyar Államkincstár fogja visszautalni a megfelelő összeget. Ennek részleteiről, ellenőrzéséről még nincs további információ. 
Saját véleményem az, hogy az ingatlanok elöregedését és állaguk fejlesztését szolgáló intézkedésnek remek lenne, mellyel a hasznosított ingatlanok reálértéke is növekedne, tehát ugyancsak egy jó elgondolás lehet, még akkor is, ha macerás a számlák gyűjtése és még macerásabb a megfelelő emberek megtalálása a munkához.

Kamatmentes lakáshitel

Az MNB 2021-től támogatni kívánja a "zöld" ingatlanok vásárlását, így kamatmentes lakáshitellel szeretne finanszíroztatni olyanokat, akik ilyet vásárolnának. Ennek pontos részletei még kidolgozás alatt vannak, olyan részletek derültek eddig ki, hogy maximum 10 millió forintban határoznák meg a felvehető összeget, 10 éves futamidővel, mely vásárlásra és építésre is felvehető lenne. 
A saját véleményem az, hogy az összeg alacsony, a futamidő pedig rövid, de ha kombinálni lehet hagyományos hitellel, mint a minősített fogyasztóbarát hiteleket, akkor lehet komoly létjogosultsága. De hangsúlyozom, ez is még kidolgozás alatt áll, a 10 millió forint sem biztos, ahogy a futamidő szigorítása sem. 

Úgy gondolom tehát, hogy a kormány jó irányba próbál gondolkodni és bízom benne, hogy élénkítő hatása lesz az intézkedéseknek, ezzel is megteremtve sok olyan család lakhatási gondját, akinek eddig elérhetetlen volt a vásárlás. Te mit gondolsz? Megoszthatod velem véleményed Facebook oldalamon keresztül! 

Beszéltünk erről a témáról legújabb podcast adásunkban is, melyet ide kattintva egyben a Spotify-on meg is tudsz hallgatni

Attila

források: portfolio.hu, bankmonitor.hu, mak.hu, google

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr517763514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása