Ingatlanpiaci tanácsadó blog

Így változik Budapest 2017-ben

2017. január 05. - Szűcs Attila Ingatlanszakértő

A WeLoveBudapest összeszedte azokat a fontosabb projekteket és fejlesztéseket, amelyek komolyabban megváltoztatják Budapest bizonyos területeit. Ezek közül szemezgettem.

Multifunkcionális csarnok épül a XVII. kerületben. A verseny- és tömegsportra is alkalmas csarnok régi hiányt pótol és a hírek szerint megújuló energiával üzemel majd, a Pesti útra tervezik megvalósítani.
17ker.jpg

Ebben az évben megkezdődik az új Puskás Stadion építése. Az új épület Skardelli György, a KÖZTI építésze által elképzelt tervei a jellegzetes elemek megtartásával számolnak, ezeket az eredeti tervek felhasználásával újjáépítik, így a régi épület karakterelemei nemcsak emlékként maradnak meg, hanem szerepet is kapnak az új koncepcióban. A toronyépület múzeumi funkciót kap, egyben ez lesz a stadiontúrák látogatóközpontja. A tető héjazata a Budapest Aréna héjazatával azonos, ezzel is erősítve a városképi jelentőségű együttest. Az építményben maximálisan 67 ezer szék kaphat helyet.
puskas.jpg

Az utolsó simításokat végzik az új budapesti uszodán, a Dagály területén. A 2017-es FINA vizes világbajnokságnak is otthont adó komplexum a fővárosi Duna-part új látványossága lehet, a 44 méter magas épület tetejéről pedig szép kilátás nyílik a városra és a hegyekre. A Dagály Úszóarénában helyet kap egy mozgatható fal segítségével megosztható 50 méteres versenymedence, egy szintén megosztható, tanmedencének is alkalmas 50 méteres bemelegítő-medence és egy műugró-medence is. A komplexumban mintegy 15 ezer ember foglalhat helyet, de a világbajnokság után a székek egy részét máshol hasznosítják újra.dagaly.jpg

Új kézilabdacsarnokot épít a Vasas a Fáy utcában. A multifunkcionális épület kialakítása illeszkedni fog a szomszédságában álló edzőcsarnokhoz, amelyet 2012-ben adott át a klub. A főépület egyik szintjén egy orvosi és rehabilitációs központ is helyet kap. A csarnok mellett épülhet fel az új Illovszky-stadion is.
vasas.jpg

Ha már sport, az új Vasas stadion mellett új stadiont épít/kap a Honvéd is. Az új Bozsik Stadion kivitelezését ősszel kezdik meg Kispesten, amely az UEFA 4. kategóriájának megfelelően minimum 8000 főt lesz képes majd befogadni.
bozsik.jpg

A történeti épületek egy részét megőrizve, ugyanakkor kortárs építészeti elemeket is felvonultatva újulhat meg a kocsiszín Budafokon. Az 1899 óta üzemelő kocsiszínt sokszor, de általában összevissza bővítették, így a gazdaságtalan felújítás helyett új vágányhálózat, csarnok és irodaház építése mellett döntöttek. A már építés alatt álló új csarnok tetőrésze kifejezetten izgalmas a vágányokra merőleges vonalaival és a villamosokra utaló sárga színnel. A projekt terveit a FŐMTERV Zrt. és a CÉH Zrt. készítette.
kocsiszin.jpg

Napvilágot láttak az Etele térre tervezett Etele Plaza bevásárlóközpont tervei is. 53 ezer négyzetméter lesz, három szinten 160 üzlet, étkezőhelyek, mozi, 1200 fős garázs kaphat benne helyet.
eteleplaza.jpg

A Groupama Aréna közvetlen szomszédságában épül fel a Telekom új székháza. A tavaly elhunyt Tiba János által tervezett épület igencsak tekintélyes méretű lesz. Az épületben helyet kap egy 300 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is, és védett zöldfelületeket helyeznek el benne.
telekom.jpg

Megkezdődhet a Szabadság téri Tőzsdepalota felújítása is, amelyben felsőkategóriás iroda- és üzlethelyiségek kapnak helyet. Az épület 1905-re épült fel a tőzsde számára, 1955-től 2009-ig a Magyar Televízió működött benne. Az Alpár Ignác által tervezett, eklektikus és szecessziós elemeket is felvonultató műemlék épület a világhírű Beyer Blinder Belle építésziroda tervei alapján újul meg.
tozsdepalota.jpg

Eltűnhet a város egyik szégyenfoltja, a rózsadombi SZOT-szálló betonváza – luxuslakások épülhetnek benne. A tervezésre kiírt pályázatot az Építész Stúdió, illetve a Lab5 nyerte meg. Még nem tudni, hogy kinek a tervei szerint kezdődhet a kivitelezés, de mindkét tervben vannak izgalmas, előremutató megoldások, mindenképpen csak nyerhetünk az üggyel.
szot.jpg

Idén befejeződhet a törökök szent helyeként tisztelt Gül baba türbéje, a teraszos kert és a park megújítása is. A Mányi Stúdió által készített tervek szerint az emlékhely új kerámialap-burkolatot kap, a sírt körülvevő kerengő oszlopait faragott terméskőből készítik el, és Zsolnay-oszlopfővel díszítik majd. A türbét körbevevő néhai Wagner-villa alagsorában múzeumot és kávézót alakítanak ki. Érdemes felsétálni, gyönyörű a kilátás.
gul.jpg
Luxusszállóként újul meg a déli Klotild-palota, más néven a Matild-palota. A Ferenciek terénél található két ikerépület északi párja már évek óta régi fényében ragyog. Az egykori Belvárosi kávéház helységei visszakapják eredeti funkciójukat, a dunai oldalon látványkonyhás török étterem nyílik, az szállodában pedig 156 szoba kap helyet a tervek szerint. A rekonstrukció terveit a Puhl és Dajka Építész Iroda készítette.
klotild-palota.jpg

A keleti bazárokra emlékeztető passzázsról ismert Párisi Udvar a város egyik legkülönösebb és leglátványosabb épülete. Felújítása sokáig váratott magára, de tavaly már gőzerővel haladtak a munkálatok. A rekonstrukció terveit az Archikon készítette.
parisi.jpg

A következő három évben megújul a Vajdahunyad vára. A műemléki rekonstrukció a Liget Budapest projekt keretében megy végbe. Ezen projekt alatt fog megépülni a következő években a Nádor-sziget, a Közlekedési múzeum, a Magyar Zene háza, a Néprajzi múzeum és sok egyéb.
vajdahunyad-vara2.JPG

Utoljára de messze nem utolsó sorban hatalmas ingatlanfejlesztés kezdődött a Kopaszi-gát melletti területen, amelynek nyomán egy új városnegyed jön létre közel harminc új épületegyüttessel. A BudaPart nevű projekt keretében elsősorban iroda- és lakóépületek jönnek létre, közöttük egy bevásárlóutcával, de a tervek szerint több sportpálya, hotel és óvoda is kapcsolódik a beruházáshoz. A negyed koncepcióját a koppenhágai Adept készítette, a negyed szélére tervezett 120 méteres felhőkarcolóval együtt.
budapart.jpg

 

Sok egyéb projekt fog épülni amiről most nem említettem szót, 2017 nagyon izgalmasnak ígérkezik az építkezések számát tekintve: elindul a Millenáris felújítása, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének rendbetétele, a Pollack Mihály tér épületeinek felújítása, a Budai Vár egy részének rekonstrukciója (lovarda és az istálló, a Főőrségi épület, a Stöckl-lépcső és a Karakas pasa tornya), a rakpart felújítása, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum több részének felújítása és sorolhatnám...

Szerencsére szinte minden projektnél nagyon fontos a megfelelő zöldterületek kialakítása és az eredeti állapotok rekonstrukciója, így a fejlesztések jó része nagyon hasznos lesz Budapest összképét tekintve.

Attila 

Szörnyű ingatlanos fotók TOP 10

Sajnos az ingatlanértékesítői szakma rossz hírének oka van: az értékesítők hozzánemértése a fotók elkészítésében csúcsosodott ki.

Egy kaputelefonnal jobb képeket készítenék a most látható képeknél. A 2017-es kívánságom a következő:  minden ingatlanosban ha csak negyedannyi küldetéstudat lenne mint Frodóban volt, kihúzhatnánk a szakmát a gödör mélyéről, érje ezt el mindenki!

10. A szigetelőszalag mindenre jó, mindenhol szigetel. Vagy nem.11022594_645784402232372_1268526929690106972_n.jpg

9. A leszakadó tapétát nézni a fotelből érdekes esti program lehet...
9.jpg

8. Macilaci miért volt fontos? Mindenesetre őrzi a lépcsőfordulót...
medve.jpg

7. Idilli hátsó kert, a távolban a TV külön kell a tökéletes összkép eléréséhez...6.jpg

6. Érdekes buli lehetett tegnap éjjel...5.jpg

5. Az úriember emel az áron vagy inkább csökkent? A minimalista bútorzat külön szép. 5_2.jpg

4. Rend a lelke mindennek. De ahogy mondani szokás: a zseni átlát a káoszon.4.jpg

3. Tutibiztos vagyok abban, hogy a kivitelező nagyon ki akart tolni az építtetővel... fasza lett.

3.jpg

2. Alapból mocskos és romos konyhában még kinyitni a gusztustalan sütőt és készíteni az egészről egy elmosódott képet: tökéletes.2.jpg

1. Az én kedvencem, azt hiszem minden érdeklődő azonnal rohanni fog hogy megvegye az ingatlant. Vagy nem. You will die!

youwilldie.jpg

 

A képek egy része itthoni, egy része nem, vannak országok, ahol a szakma megbecsült de ott is akadnak  amatőrök és olyanok, akik nem elég becsületesek a szakmához. Kérnék minden tulajdonost, amikor ingatlanost választ, hogy nézze meg az értékesítő többi ingatlanját a hirdetési portálokon, nem nehéz beléjük akadni, csak írja be google-be az értékesítő nevét és cégét, ki fogja dobálni őket. Nézd a képeket, nézd a szöveget, az alaprajzot, és csak akkor dolgozz vele, ha eléri azt a szintet, amivel elégedett vagy.

Attila

Fűtésrendszerek és típusok, mit érdemes használni és hol?

2017 nagy hidegekkel indult, beszéljünk kicsit a fűtésrendszerekről.

Itt az irodámban sincs túlzottan meleg, ugyanis sima elektromos fűtésem van, ami egy olajradiátorból és egy klímából áll. A klíma hidegben nem szeret beindulni, van hogy megy, van hogy nem, így legyek elégedett (vagy inkább elégedetlen) az olajradiátorral. Nem, nem lehet többet venni, mert lecsapják a kismegszakítót, azt meg cserélgetni macera, szóval marad a vastag ruha. :)

Hőtermelő típusok

Sorra veszem most a hőtermelőket, valamint gazdaságosság szempontjából is megpróbálom osztályozni a típusokat.

Gázkazános fűtések
Igen, a cirkó is gázkazán, itt nagyon fontos, hogy megfelelően méretezett kazánt és radiátorokat érdemes és kell használni az alacsony fogyasztás eléréséhez. A túlméretezett kazán sokat fogyaszt, a kis kazán pedig hamar tönkremegy a folyamatos nagy terhelés miatt. Kondenzációs gázkazán akkor tud jó hatásfokkal üzemelni, ha a teljes fűtési időszakban egy alacsony hőmérsékletű hőleadót kapcsolunk hozzá. Ha 80/60°C-os radiátoros rendszert használunk mellé, akkor nem fog tudni kondenzációs üzemben működni! Fontos az is, hogy érdemes külső hőmérséklet érzékelős termosztáttal használni, illetve a termosztátot jól beállítani, éjszaka, illetve amikor nem vagy otthon, elég a 18 fok is.

8130644_4e94b923971fe309b75b622626955921_x.jpg

Rengeteg olyan trükk van, amikkel lehet növelni egy radiátor fűtéshatékonyságát, például a radiátorok mögé ragassz a falra alufóliával kasírozott 3-5mm vastag hőszigetelő réteget, természetesen úgy, hogy az alufólia legyen a radiátor irányába, de ha vastag sötétítőfüggönyt használsz, az se lógjon be a radiátor elé, csak mögötte lehet.

Tudni kell azt is, hogy a nyílászárók korszerűbbre cserélésével sokat lehet javítani a fűtésrendszer hatékonyságán, ugyanis a legtöbb hő nem a falakon át, hanem a nyílászáróknál szökik ki a lakásból.

Fűtés split-klímákkal

Sokan még mindig félnek tőle, de nagyon jó számokat ki lehet vele hozni. Például ha van egy 6. kerületi 2. emeleti garzonlakásom, a cirkó kialakítása a kéménybélelés miatt milliós nagyságrendű, egy jó split klíma viszont nagyságrendekkel kevesebb lesz. Nagyobb lakásoknál vagy családi házaknál már nem biztos hogy ideális, mert nehéz kiosztani (minden szobában legyen? mindegyikhez legyen saját kültéri? - macera).

klima.jpg

 

Fűtés elektromos padlófűtéssel

Természetesen van olyan helyzet, amikor érdemes átgondolni (pl. felújításnál a kád előtt a komfortérzet növelése érdekében az aljzat megbontása nélkül berakhatunk egy kis felületet a split-es fűtésnél említett lakásnál), de egy ilyen megoldást önállóan egy újépítésű házba tervezni biztosan nem engednék. A padló hővesztesége miatt a bevitt energia 100%-a nem csak a helyiség fűtésére fordítódik, tehát 1 kWh elektromos energia kb. 1 kWh termikus energiát eredményez. Egy ilyen rendszer csak akkor lehet gazdaságos, ha napelemmel kombináljuk, de mint tudjuk, ennek kiépíttetése még mindig csillagászati összeg...

Hőszivattyús rendszerek

Új házat építőknél a kérdés legtöbbször a kondenzációs gázkazán kontra hőszivattyú dilemmaként jelenik meg. Sajnos a legtöbb esetben a hőszivattyú már a gondolati fázisban elbukik, aminek oka a laikus és a szakmai körökben terjedő félinformációk és tévhitek tömege.

Egy átlagos családi ház energia költségeinek kb.70%-a a fűtésre fordítódik.  Hőszivattyúval főleg fűtünk (másodsorban melegvizet készítünk), napkollektorral pedig főleg melegvizet készítünk (esetleg rásegítünk fűtésre). Kérdés, hogy a hőszivattyúra fordított többlet beruházás megtérül-e valaha egy jó minőségű kondenzációs kazánhoz képest. Rengeteg dologtól függ, matekkal nem untatnálak, a lényeg az, hogy hosszú távon, valamint a gázfüggőségtől elszakadás miatt viszont egyre inkább érdemes elgondolkodni rajta, mert a megtérülése az egyre modernebb rendszerekkel egyre jobb lesz.

hoszivattyu-elve_1.jpg

Szilárd tüzelésű kazánok

A faelgázosító a tüzelést elektromosan szabályozza a hozzáadott levegő mennyiségével. Viszont a hagyományos, szilárd tüzelésű készülékek ezt nem tudják. Magyarul: vagy „bedurrantunk” a házba, vagy nem. Kb. 30 éve még ún. „nyitott” fűtési rendszerek voltak és a radiátorokon nem volt termosztatikus szelep, jó nagy átmérőjű csöveket láthattunk, sőt szivattyút sem használtunk (gravitációs rendszer). Ha begyújtottunk a kazánba, akkor az egész házba jól felkúszott a hőmérséklet akár 25-26°C-ig…

Manapság „zárt”, szivattyús fűtési rendszereket használunk, hogy a hőmérséklet jól szabályozható, komfortos fűtési rendszerünk legyen. Tehát ha egy hagyományos szilárd tüzelésű kazánba „bedurrantunk” és a kívánt hőmérsékletet elérjük, akkor a rendszerben a keringés megáll, lezárnak a szabályozók és a kazán a néhány méteres csőszakaszban lévő 1-2 liter vizet fogja forralni! Gőz képződik, a nyomásra pedig a biztonsági szelep kinyit, lefúj, kiengedi a gőzt és vizet a fűtési rendszerből. …Ha a biztonsági szelep működik!
Nagyobb épületeknél vagy kisebb hoteleknél és apartmanházaknál láttam már többször ezt a megoldást, viszont azt fontos tudni, hogy ehhez biztosítani kell a tüzelőanyagot. 

faelgazositokazan.jpg

Házközponti és távfűtési rendszerek

A végére hagytam azt, amelyek a legtöbb budapesti lakásban megtalálhatóak. Két különböző rendszerről beszélünk: a házközponti fűtés azt jelenti, hogy a társasház földszinjén vagy a legfelső emeletén egy nagy gázkazán melegíti azt a vizet, amit aztán az összes lakásban keringtet egy szivattyú, így minden radiátoron egyedi termofej van, amivel szabályozható az adott radiátor működése. Nagyobb újépítésű társasházakban mindig ilyen rendszert építenek, ugyanis így egy lakás fűtésköltsége hihetetlenül kedvező lesz.

A távfűtési rendszerek főleg a panelházakban találhatóak meg, ebből is két féle van mostanában: a panelprogramban részt vett távfűtéses lakások már kaptak egyedi mérőket a radiátorokra, valamint egyedi termofejet a szabályozáshoz, amelyekben még nincs ilyen rendszer, ott az ingatlan mérete alapján általányt jó fizetnie a tulajdonosoknak, mivel egy 3 szobás lakás téli fűtése akár a 40e Ft-ot is elérheti.

101854_radiator.jpg

 

A legfontosabb fűtésrendszereket sorravettem, ha valami még eszembe jut, fogom a listát bővíteni :)

Attila

 

süti beállítások módosítása