Ingatlanpiaci tanácsadó blog

10 szomszédtípus, akik minden panelházban ottvannak

2020. május 19. - Szűcs Attila Ingatlanpáholy

Amikor a szomszéd szóbakerül, neked is biztosan eszedbejut egy érzés, egy hang, egy illat, amely nem feltétlenül a kedvenced. Ritka az olyan ügyfél, aki ne szenvedett volna már legalább egyszer életében ilyesmitől, most megpróbáltam összeszedni az általános jellemzőket.

wx87rjx9nf.jpg

1: A súlyzódobáló
Késő este aktív, pont, amikor a gyereket szeretnéd altatni. Minden emelet hallgatja, ahogy nehezebbnél nehezebb tárgyakat dobál a parkettára úgy, hogy az egész ház beremeg tőle, majd amilyen hirtelen elkezdte, olyan hirtelen hagyja abba - remélhetőleg azonnal.

2: A bulimester
Előfordul, hogy senkit nem érdekel a zenei ízlésed, azt fogod hallgatni, amit a szomszéd, és akkor, amikor ő akarja. Minden házban előfordul egy indokolatlanul kedd éjjel dübögtető, de szerencsére ellenük pont vannak törvényes lehetőségek, amiről írtam már régebben

3: A füstöt eregető
Szép nyári este, nyitva az ablakok, majd arra leszel figyelmes, hogy irdatlan füst és bűz kering a lakásodban? Nem, nem gyulladt ki semmi, csupán az alattad lakó gondolta úgy, hogy a nappaliablakod alatt rágyújt egy csempészett kubai szivarra. Nehéz jóban lenni egy olyan szomszéddal, aki ennyire nincs tekintettel arra, hogy a füst felfelé száll...

4: A szemetet az ajtó elé gyűjtő
Lift nélküli lépcsőház, ahol a szemetes lent van az ajtó mellett? Hát nehogymár kétszer forduljon: kirakja a büdösebbnél büdösebb használt pelenkás, maradékos szemetet a lépcsőházban az ajtó elé, nehogy már ő érezze bent - majd szagolhatja az egész lakóközösség a lépcsőházban... mindig mondja, hogy leviszi - sosem teszi.

5: Az állatbarát
Idős, egyedül élő néni 17 macskát nevel egy 35 m2-es panellakásban? Egyáltalán nem sci-fi, sajnos szinte minden panelházban előfordul. A szag és a kanos macskák hangja pedig eltéveszthetetlen.

6: A parkolómanager
Bár senkinek nincs kijelölt helye, ez az autótulajdonos mindig ugyanoda parkol és felháborodik, ha valaki a helyére áll. Általában értéktelen, 30 éves autóval közlekedik, amelyet még naponta le is mos és láncokkal, gagyi parkolásgátlókkal és feliratokkal tájékoztatja a lakóközösséget a "tulajdonáról". 

7: A bioriasztó
Minden hír gyorsabban terjed a házban miatta, mint bármilyen koronavírus. Ő az, aki egész nap az ablakban lóg, akinek a bejárati ajtaja résnyire nyitva van, aki mindenkiről tudja hogy mikor jött és mikor ment, aki mindent lát és mindent hall...

8: A katasztrófa
Minden házban van egy ember vagy egy család, akit állandóan ver az ég. Beázik és/vagy beáztatja az alatta élőt, eltörik a csatornavezeték, kiég a biztosítéktábla, tönkremennek a gépek... Akinél mindig történik valami, ami az egész ház életét megkeresíti.

9: A smucig
Miért fizessek a liftért, amikor én földszinten lakom? Nekem nem kell szigetelés, eddig is ki tudtam fizetni a fűtésdíjat! Ha 1500 forint a közös költség a garázsra és 500 forint a tárolóra, legyen már 1800 azoknak, akiknek mindkettő van! És ez csak néhány, megtörtént példa, amiért valakit tényleg smucignak tart a saját szomszédsága...

10: A fakopács
Minden házban él egy ember, aki szerint reggel 6:45-kor puhábbak a falak, ezért akkor veszi elő a nagyHiltit és fúrja szét az éppen aktuális soron következő falat... 

Van még ötleted, akikkel meggyűlt a bajod? Írd meg nekem a Facebook oldalamra kitett poszt alá, kíváncsi vagyok :)

Attila

A nem fizető bérlők ellen törvényesen: a zálogjog fogalma

Mostanában kifejezetten fontossá vált, hogy az embernek egy megfelelően fizető és biztos bérlője legyen a bérleményben, mert aki nem fizet, kifejezetten nehéz a kilakoltatási folyamat. Azonban van egy kevéssé ismert fegyvertény a bérbeadók kezében: ez pedig a törvényes jelzálog.

1_6.jpg

Bérbeadóként és bérlőként sem szabad elfelejteni, hogy a lakásbérleti jogviszony is egy szerződés, amely mindkét fél számára nem csupán jogokat, de kötelezettségeket is jelent. Előfordul azonban, hogy a bérlő megszegi a szerződést, mégsem hajlandó elhagyni a lakást – ilyenkor mindenképpen körültekintően kell eljárni a lakás kiürítése érdekében, Érdemes ingatlanjogban jártas ügyvédhez fordulni, aki segít megtalálni a leghasznosabb és leggyorsabb jogi megoldást, az egyik ilyen megoldásról most írok részletesebben.

Amikor a bérlő nem fizeti meg a bérleti díjat, vagy a lakás használatával kapcsolatos rezsiköltségeket, a bérbeadó jogosult arra, hogy zálogjogával éljen a bérlőnek a bérlemény területén lévő vagyontárgyain. A bérbeadói zálogjog kérdése általában a bérleti szerződés megszűnésekor merül fel, amikor a bérlő komolyabb tartozással szeretne kiköltözni... A zálogjog érvényesítése a gyakorlatban úgy történik, hogy a bérbeadó írásban értesíti a bérlőt a hátralékos bérleti díj és költségekről és arról, hogy zálogjoga áll fenn a bérleményben lévő vagyontárgyakon. A bérbeadó mindaddig, amíg zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását, tehát ha a bérlő például el akarja szállítani a lakásból azt a tévéjét, ami például részben fedezné a bérleti díj elmaradását, a bérbeadó ezt joggal megakadályozhatja. Ha a bérlő írásban kifogásolja a zálogjog fennállását vagy azt, hogy a teljes tartozást fedező vagyontárgyakon túl más vagyontárgyak elszállítását vagy eladását is akadályozzák, a bérbeadó nyolc napon belül köteles zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, zálogjoga megszűnik, így elég fontos időben lépni. Ha a bérlő a zálogjoggal terhelt dolgot a bérbeadó engedélye nélkül elszállítja, és más megfelelő biztosítékot nem nyújt, a bérbeadó követelheti a dolognak a bérlő költségén való visszaszállítását.

Nagyon remélem, hogy senki nem fog ilyen problémával szembesülni, azonban az ördög nem alszik, érdemes körültekintően eljárni, amikor arra van szükség.

Mindenki vigyázzon magára!

Attila

Mikor (ne) kezdj bele az ingatlanozásba?

Óriási pénzt kereshetsz, szabad munkaidőbeosztással? Kicsit kamunak hangzik, kicsit MLM style és a fele sem igaz annak, amit hisznek rólunk az emberek. Évek kemény munkája és sok-sok tanulás kell ahhoz, hogy az emberből elismert ingatlanos legyen, ennek pedig megvan az ára.

youzign-2.jpg

Külső körülmények

Lehetsz bármilyen profi, egy olyan külső körülmény, mint a jelenlegi vírus erősen befolyásolja a piacot, a keresletet - nehéz eladni nem létező ügyfeleknek. Kezdőként a jelenlegi piac felér egy anyagi öngyilkossággal, így ez az év biztosan nem a legoptimálisabb arra, hogy belekezdj ebbe a szakmába. Egyébként külső körülménynek minősül az időjárás is (nyáron a nyaralások miatt kevesebb az ügyfél, nagy hóban a mutatás problémás, stb... de ez inkább már a mikromenedzselés része). 

OKJ

Komplett átalakult az OKJ-s ingatlanközvetítői képzés, a hagyományosan és magában oktatható képzések közül kikerült a szakmánk. Azonban egy ilyen alap nélkül felesleges belekezdened is a munkába: legyél bármilyen szorgalmas, enélkül esélyed sincs komolyan érvényesülni, ráadásul nem tudsz számlát sem adni. Hiába csábítanak a franchiseok papír nélkül, az az alap tudás, amit ez a képzés ad, elengedhetetlen a sikerességhez.

Bevétel

Mivel vállalkozási forma, nincs alapjövedelmed, tehát anélkül bele se kezdj, ha nincs félretéve néhány havi tartalék mindenfajta kiadásodra. Ehhez vedd hozzá azt is, hogy a tanfolyam kb 100 ezer forint, ha KATÁsként kezded, havi 50 ezer forint, és az első 2-3 hónapban igencsak mázli és nagyon jó mentor kell ahhoz, hogy legyen eladásod - és persze számold bele, hogy mennyi marad nálad egy eladás után, ha franchisenál kezdesz dolgozni. 

Mentorálás

Kevés fontosabb dolog van a szakma kezdetekor, mint egy megfelelően megválasztott főnök. Igen, neked kell választanod, nem az a lényeg hogy milyen franchise vagy cég van az irodai táblán, az a fontos, hogy a főnököd, a mentorod mennyit és milyen minőségben segíti az első hónapjaid. Sajnos a legtöbb irodánál kiadják hogy "hívj hideget" százszámra, menj magadtól ügyfélhez, stb... ez a tipikus főnök. A mentor megy elöl: mutatja az utat, elvisz saját tárgyalásaira, majd elmegy veled a te első tárgyalásaidra - így lehet a legjobban és a legjobb minőségben megtanulni mindazt, ami fontos. 

Egy jó ingatlanos egyszerre jó szakember és pszichológus, megfelelően jártas az informatikában (3D, alaprajz, videózás, stb), jó helyesírással és kiváló kommunikációs képességekkel rendelkezik, ad magára és környezetére, tisztelettudó és mindezekelőtt BECSÜLETES. Ha valamely tulajdonság hiányzik belőled, igazán sikeres és jó karmával rendelkező ingatlanos soha nem lehet belőled. Ha tudatosan odafigyelsz a fenti pontokra és megfogadod a tanácsaim, akkor lehet belőled valami - hidd el, néhány év távlatából már látom, nekem mit kellett volna az elején másképp csinálni ahhoz, hogy előrébb legyek. 

Vigyázzatok magatokra, #sztéjhóm akinek még ez van kiadva, reméljük, hamarosan kilábalunk ebből a katyvaszból és mehetünk göröngyöt góréba górálni :D

Attila

süti beállítások módosítása